6. Fejezet: Én nem vagyok Elena!

Alejandra

Szóltam Stefannak és ő értem jött, majd elvitt a házukba. Kaptam egy szobát ahova Damon fölvitte a táskám. Stefan megállt az ajtóban és összeráncolta a szemöldökét.

-         Honnan van az a nyakláncod? – kérdezte.

-         Jennától.

-         Még én adtam Elenának. – mosolygott, de amikor a csatjához akartam nyúlni, megfogta a kezem.

-         Tartsd meg szükséged is lesz rá.

-         Miből gondolod? – kérdeztem, mire csak megrántotta a vállát, majd közelebb hajolt, de én elfordultam tőle. Miért akar mindenki csókolgatni? Persze tudom a választ! És abból nem esznek. Úgy döntöttem ezt tudatom Stefannal is. – Szerintem neked és a testvérednek valami nagyon nagy baj van a fejetekben, ha azt hiszitek, hogy ugyanolyan vagyok, mint Elena és úgyis fogok viselkedni. Sőt mondok még valamit Elena meghalt, úgyhogy szálljatok le rólam. Engem nem fogtok úgy kikészíteni, mint őt. – mondtam az arcába, majd fölkaptam a táskám és kimentem a házból. Meg sem álltam a húgom házáig. Bekopogtam, mire Jenna nyitott ajtót.

-         Itt maradhatnák? – kérdeztem egy nagy mosollyal az arcomon.

-         Persze. – mosolygott ő is és elvette a táskám. – Hogy, hogy?

-         Nem sokáig maradok, csak amíg nem találok egy házat.

-         Maradj, amíg gondolod.

-         Köszönöm.

Lefeküdtem a húgom ágyába és elnyomott az álom. Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom, mikor az illető észrevette, hogy ettől nem ébredek föl váltott. Az ajkaival kezdte megtenni ugyanezt.

-         Nem tudsz aludni? – kérdeztem.

-         Nem.

-         Akkor altatózd magad. Csak engem hagy békén.

-         Hallottam a vitádat az öcsémmel.

-         Örülök. – mondtam csukott szemekkel.

-         Én tudom, hogy nem Elena vagy és Stefan is tudja, csak hiányzik neki Elena.

-         Átmentünk érzelgősbe?

-         Alejandra.

-         Damon. Hagy aludni.

-         Rendben. – mondta, majd befeküdt mellém az ágyba és úgy tett, mintha aludna.

-         Damon… Damon!

-         Nem alszunk? – nézett rám. – Már nem vagy álmos?

-         Menj innen.

-         Nem hasonlítasz Elenára sokkal inkább… - kezdte.

-         Katherinere? – kérdeztem, mire elkerekedett a szeme és egy szempillantás alatt szorított teljes testsúlyával az ágyra.

-          Honnan tudsz Katherineről?

-         Elena naplójából.

-         Mi mindent tudsz még? – faggatott közben az arcomat simogatva.

-         Mindent, amit Elena tudott.

-         Nagyon bátor vagy, vagy csak bolond.

-         Ha meg akarnátok ölni már halott, lennék. – suttogtam. Elgondolkodott, majd megvonta vállát. – Le szálnál rólam?

-         Kényelmes itt.

-         Damon!

-         Ne kiabálj, mert Jenna és Jeremy fölébrednek. És azt nem szeretnénk. Igaz?

-         De egy beképzelt, öntelt, nagyképű…

-         Kösz, én is szeretlek. – vágott a szavamba. – De most mennem kell szívem.

-         Hidd el, nem fogsz hiányozni. – nyugtattam, mire rám nézet a két kezébe vette az arcom és megcsókolt. El akartam tolni, de nem tudtam, mert sokkal erősebb volt nálam. Abbahagytam a kapálózást mire ő egy szempillantás alatt eltűnt. De mit fog kapni, holnap? Majd meglátja kivel kezdett.

Nagyon sajnálom a késést, de hol net nincs, hol időm. Sajnálom és várom a kommikat, hogy egyáltalán érdemes folytatnom?