1. Fejezet: Önmarcangolás/Felfedezés

Csak holnap akartam felrakni ezt a fejezetet, de gondoltam kis kedvcsinálónak jó lesz. Szóval várom a kommikat és a véleményeket!

Stefan

Elena halott. Elena halott, halott… - suttogta egy hang a fejemben, amit legszívesebben elhallgattattam volna, de tudtam, hogy igaza van. Nagyon fájt a tudat, hogy elveszítettem, hogy nincs többé.

-         Muszály föl-le járkálnod? Idegesít. – szólalt meg Damon mögöttem. Az ő arcán is tükröződött a fájdalom, nem tudta elrejteni.

-         Hogy, hogy itt vagy? Sose szoktál ilyenkor itthon lenni.

-         Mit érdekel téged, hogy hol vagyok? – kérdezte, majd föl ment a szobájába. Miért velem történik meg mindez? Miért? Tudom, hogy sokat vétkeztem, de miért Elenát? – amíg ezen, gondolkodtam észre se vettem, hogy nem a saját szobámba vagyok, hanem Zachébe, épp ki akartam menni, amikor megláttam, hogy félig ki van húzva az íróasztalfiók. Biztos Damon turkált benne. Oda mentem, hogy betoljam, de megakadt a szemem egy rejtett rekeszen, a fiókon belül. Kihúztam, bár tudtam, hogy nem illik más dolgai közt turkálni, de kíváncsi voltam mi lehet benne. Egy régi könyv volt, amin nagy betűkkel ez ált: Zacharias Salvatore.               

Bár nem szívesen olvasok bele más naplójába, de most mégis úgy érzem Zach megengedné. Ezért átmentem a saját szobámba, lefeküdtem az ágyba és elkezdtem lapozgatni.

„1993.

Ma futni voltam, úgy éreztem, kezdek eltunyulni, de szerintem valami felső erő vezetett arra, hogy aznap elhagyjam a házat. És az se véletlen, hogy pont Mr. Gilbert rendelője előtt álltam meg. A függönyök le voltak húzva, csak az hallatszott ki, hogy Mrs. Gilbert próbál megnyugtatni egy nőt aki, ha jól hallottam épp szülni készül. Pár perc múlva már csak babasírást hallottam. 2 babáét akik, mint egy kisebb kórus úgy sírtak. Később egy nő szaladt ki az ajtón, de csak 1 baba volt a kezében, amikor meglátott rögtön odaszaladt hozzám.

-         Kérem, fogja meg a lányom. Vigyázzon rá. Kérem! – tette a karjaimba azt a pici kisbabát.

-         De… - kezdtem tiltakozni, de a nő eltűnt. Egyedül hagyott ezzel a csöppséggel a karomon…”

Hirtelen felkaptam a fejem és elkezdtem gondolkodni. 2 baba? Gilberték? Olvastam el újra a szavakat, majd tovább:

„… hazavittem a kisbabát bár tudtam, hogy nem én vagyok a megfelelő személy arra, hogy fölneveljem. Ezért oda adtam a legmegfelelőbb személynek, akiket találtam és rájuk bíztam. Csak egy kívánságom volt a babát hívják: Alejanranak.  Közben utánajártam néhány dolognak, amit nem értettem, mint például: amit én láttam igaz 2 kisbaba született az egyiket Gilberték fogadták be a másik hozzám került. A babák ikrek, két kislány. Egy kicsit megnyugodtam, hogy nem csak Alejandrat hagyták el, de ez önzőség. De egy valamit megfogadtam, a végrendeletemben mindent rá fogok hagyni, mindent megadnék azért, hogy lássam, hogy nő fel. Remélem, beszélnek neki rólam és ő, majd meg akar ismerni, még annak ellenére is, hogy én is eldobtam.”

Ennyi bőven elég. Sokkot kaptam, az nem lehet. Egyszerűen nem akartam elhinni. Ezek szerint Elenának volt egy ikertestvére? De akkor Isobel miért nem szólt?

-         Damon! – ordítottam, ahogy csak bírtam.

-         Mi van? Csak nem lelkizni akarsz?

-         Damon! Ezt, muszáj elolvasnod.

-         Ó, dehogy muszáj. – válaszolta, majd az ajtó felé vette az irányt.

-         Damon. Zach ott volt Elena születésénél.

-         Tényleg? Hogy, hogy? –jött vissza a szobába, de én válasz helyet csak odanyújtottam Zach naplóját, amit el is fogadott. El kezdte olvasni, szinte úgy belemerült, ahogy én.

-         Az nem lehet. – suttogta ő is.

-         Én is ezt mondom.

-         Azt nem írja kinek adta a babát?

-         Nem. – válaszoltam

-         Akkor megkeressük.

-         Megkeressük? – kérdeztem.

-         Én biztos. Velem jössz? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-         Igen! – vágtam rá.

-         Akkor induljunk. – mosolyogta, majd elindult az ajtó felé.