2. Fejezet: Egy új élet

Alejandra

-         Anya! Elmentem! – kiáltottam az ajtóból.

-         Oké, kicsim. Ne maradj soká. – oktatott.

Felkaptam a kulcsot az asztalról és már bent is, ültem „apuci” vadonatúj kocsiában. Na hova menjünk most? Megérdemelsz egy kis kikapcsolódást. És ő is megérdemelné, hogy széttörd a kocsit. – győzködtem magam. Ki kell használnom, hogy „apa” nincs otthon, ha megjön, úgyis bezár a szobámba. Nézni se bírom, hogy anya szenved amiatt, hogy „apuci” ilyen velem. Pedig sose panaszkodok, de ha apa észre veszi, hogy megszöktem tuti, hogy megver. Volt már rá példa. Ilyenkor kérdezi anya, hogy nem-e akarok elszökni, mert ő nem bánná. De igen most ép a szökést tervezem, de hogy? Ittam és ettem rendesen, a közeli étteremben, majd hazahajtottam. Már megvolt a terv a fejemben.

-         Anya. – néztem, rá mosolyogva, majd a szobámra mutattam. Tudtam, hogy apám lefizette a szolgálókat, hogy köpjenek bármit, csinálok. Gyorsan fölszaladtam és megvártam, míg anya is föl ér.

-         Itt vagyok. – nyitott be. – Mond mi baj?

-         Meséltél a születésemről. – kezdtem, ő csak bólintott majd a szája elé tette az úját jelezve, hogy csöndben.

-          Szeretném megismerni Zach-et. – súgtam, mire megint bólintott. Papírt fogott és felírta a címét. Majd olyan szorosan megölelt, ahogy még soha. Tudta, tudta, hogy elmegyek. Esküszöm az égre, hogy ha lesz elég erőm, akkor anyát is kiszabadítom innen. – fogadtam meg magamban.

Apa haza jött, és mint mindig megint beküldött a szobámba. Ültem, vártam, majd éjfél felé kimásztam az ablakon.

Most hagyom el a régi és lépek be az új életembe. A kocsi kulcs a házban maradt, sajnálom a kocsit, de megéri. Elkezdtem sétálni az út mentén közbe, bedugtam a fülhallgatót a fülembe. Vártam hátha jön valaki az úton és, majd útbaigazít.

-         Hát, te? – állt meg mellettem egy autó, majd kihajolt egy barna lány az ablakon. – Hogy kerülsz ide?

-         El szeretnék jutni… - kezdtem, majd megnéztem a címet Mystic Falls-ba.

-         Én Mystic Falls mellett lakom Georgiában. Nálam maradsz éjszakára és holnap, elviszlek Mystic Falls-ba.

-         Köszönöm. – mondtam, majd beszálltam a kocsiba.

-         Bocs a kíváncsiságért, de minek járkálsz az út szélén egyedül?  Egy szatír is felszedhetett volna.

-         Megszöktem otthonról.

-         Tudtam, hogy valami ilyesmiről van szó. Nem veszed tolakodásnak, megkérdezném miért?

-         A nevelőszüleim. Az apám nem igazán kedvelt, folyton bezárt és nem adott életteret. Tudom, hogy nem szeret.

-         Selena. – válaszolta.

-         Tessék?

-         A nevem Selena. Selena Benett. – most esett le, hogy bemutatkozik.

-         Alejandra Norbury.

-         A Norbury a mostoha szülőktől van?

-         Igen.

-         Itthon is vagyunk. Szerény a kéro csak 2 emeletes, de azért jó.

-         Kösz. – mosolyogtam, majd kiszálltunk az autóból. Selena körbevezetett és adott egy szobát. Lefekvés előtt még beszélgetni akart, ezért lezuhanyoztam és magamra csavartam egy törülközőt. Ekkor jutott eszembe, hogy semmit nem hoztam magammal, ezért törölközőben léptem ki a szobába. Selena a szekrény előtt állt.

-         Remélem nem baj, de megnéztem a ruha méreted és ugyanakkorra, mint az enyém. Úgyhoooogy, kapsz tőlem ruhát.

-         Sel, igazán nem kell. – mondtam, de a szám elé kaptam a kezem.

-         De jó, már tegezel? Ezek szerint jó barátnők leszünk. - mosolygott. Felöltöztem és beültem az ágyba mellé. Elkezdtünk beszélni ilyen dolgokról, mint a fiúk, a ruhák meg az álmok. Selena jót nevetett azon, hogy ugyanolyan az ízlésünk. De amikor az a téma jött, hogy miért akarok Mystic Falls-ba menni egy kicsit megfagyott a levegő.

-         Az, az ember, aki megtalált, vagyis az, akinek anyám, az igazi anyám oda adott, ott él, remélem még mindig. – motyogtam halkan én is alig hallottam, de Sel halotta és elkomorult.

-         Hogy hívják?

-         Zacharias Salvatore. –válaszoltam.

-         Zach. Zach nincs otthon. Élnek rokonaim és egy házam is van ott. Ott kezdte, az nem biztonságos város. – most ő suttogott. – Zach túl régen elment lehet, hogy nem is él.

-         Reménykedem benne, hogy él.

-         Holnap elmegyek és megnézem. De te ígérd meg, hogy itt maradsz.

-         De… - kezdtem.

-         Csak ígérd meg, hogy nem lépsz i a házból, amíg nem értem vissza. Ígérem mindent, elmondok, amit megtudtam, csak ígérd meg.

-         Megígérem. – sóhajtottam, majd elnyomott az álom.

Tudom, hogy rövid, de ez azért van, mert mint már említettem nem szándékoztam feltenni a netre a storyt. De a 7. fejezettől sokkal hosszabbak lesznek ígérem. És mivel ilyen rövidek ezért minden nap kaptok frisst amíg, nem írok hosszabbat.(és az időm engedi.) Véleményt várok :)