8. Fejezet: Síkotok, karmolok és harapok!

Alejandra

Egy ideig hagytam Damon hadd, élvezze a csókot, majd ellöktem magamtól.

-         Rájöhettél volna már, hogy ez nálam nem jön be. – mosolyogtam, majd issza mentem a Grillbe.

-         Nem vagy mindenre kapható igaz? – jött utánam mosolyogva. Épp vissza akartam vágni, amikor megszólalt a telefonom.

-         Szia Sel! Mondd! – vettem fel a telefont.

-         Haza kell jönnöd!

-         Baj van?

-         Volt egy durva látomásom.

-         Oké. 10 perc. – tettem le. – Caroline menjünk!

-         Máris? Történt valami? – kíváncsiskodott.

-         Nem fontos. – kezdtem el taszigálni az ajtó felé.

Kint hűvös volt. Ezért Carnak adtam a bőrdzsekim.

-         Caroline! Menj haza! – szólalt meg mögöttünk egy hang.

-         De… - kezdte Car.

-         Majd én haza viszem Alejandrát. Te is menj haza. – folytatta Damon.

-         Oké, Car menj csak. – mosolyogtam.

Miután elment Damonhoz fordultam.

-         Mi volt ez?

-         Selhez megyünk. Azt mondta sürgős, úgyhogy pattanj be.

Az autóban ülve gondolkoztam tovább. Mi lehetett Sel látomásába? Miért volt annyira zaklatott? Mi folyik itt? Lehet, hogy… Az elméletezésből Damon keze szakított ki, ami mondanom sem kell „véletlenül” a combomhoz ért és ott is szándékozott maradni. Leráztam a kezét, de visszatette. Felemeltem a sajátkezem és megkarmoltam.

-         Áu. – kiáltott fel. – Ezt most miért kaptam. – nézett rám ártatlanul, de én figyelemre se méltattam.

-         Tudod… - kezdet megint beszélgetésbe. – Néha úgy érzem, mintha emberszámba sem vennél. Mintha levegőnek néznél.

-         Nem vagy ember.

-         És ez zavar? – kérdezte, kicsit hangosabban.

-         Ugyan dehogy. De egész Mystic Fallsra úgy tekintek, mint egy üveggömbre. Amelyben minden darab a helyén van.

-         Engem egy darabnak tekintesz?

-         Igen. Ki szeretnék szállni ebből az üveggömbből és messzire menni. Engem nem érdekel Mystic Falls, sem akik benne laknak. Meg akarom valósítani a saját álmaimat és nem a húgom életét élni.

-         Értem. Röviden… el akarsz menni. – erre már nem szóltam semmit.

Lassan megérkeztünk Selhez aki gyorsan leültetett minket a kanapéra. Körbenéztem és a szobában még ott volt Stefan, - aki szokásához híven engem nézet – Bonnie, Jeremy és Croline.

-         Nos? – kérdeztem, de senki sem válaszolt. Majd nagy nehezen Sel megszólalt.

-         Te vagy a hasonmás.

-         Na ne. Tényleg? – kérdeztem egy kicsit gúnyosan. Mérges voltam, hogy azért rángattak ide, hogy valami olyan dolgot mondjanak, amit tudok.

-         Tudod ez mit jelent? – emelte fel Sel a hangját.

-         Röviden és tömören annyit, hogy egy ősvámpír fel akar áldozni, hogy megtörjön valami átkot. Nem?

-         De… - dadogta. – Honnan tudod?

-         A húgom naplójából. De még mindig nem értem miért vagyok itt?

-         Azért vagy itt… - szólalt meg a hátam mögül egy hang. – hogy beteljesítsd a csali szerepét.

-         Komolyan el akartok kapni egy ősvámpírt?

-         Miért ne? – kérdezte újra hang, de még mindig nem néztem hátra. – Én is az vagyok.

Na most már érdekelt ki van a hátam mögött. Mikor a szemébe néztem egy kicsit meghökkent, mintha nem hinne a szemének. Ha jobban megnézem rá illik Elena leírása.- gondolkodtam.

-         Biztos te vagy Elijah. – mondtam ki hangosan. A többiek már meg sem lepődtek, hogy ezt is tudom. Kicsit megtántorodott a hangomtól, szerencsére ezt csak én vettem észre, majd megemberelte magát és közelebb lépet.

-         Te pedig biztos Alejandra vagy.

-         Így látszik? – kérdeztem, mire mosolygott egyet. – De visszatérve a témára. Mi a terv?

-         Bonnie és Selena. – jelentette ki Stefan.

-         Aha. Okosabb lettem.

-         A rituáléhoz Klausnak szüksége van egy vámpírra, egy vérfarkasra, egy boszorkányra, a teliholdra és a hasonmásra. Ha a telihold föl kelt egyenként kell áldoznia mindkét énjének. Először a vérfarkasnak azzal, hogy megöl egyet, majd a vámpírt is. És végül szárazra kell szívnia a hasonmást.

-         Ééés? - húztam el az „é” – t.

-         És. Klaus akkor a legsebezhetőbb, ha átváltozik. Szóval…

-         Fel kell áldoznia mindenkit.

-         Pontosan. Ez nem zavar?

-         Nem. Tudja egyáltalán, hogy létezem?

-         Valószínű. – válaszolta. Ekkor megszólalt a csengő.

-         Kinyitom. - ment Stefan az ajtóhoz, majd visszajött egy férfival.

-         Hello Rick. – köszönt Damon, akkor biztos ő a töri tanár. – A végére pont beértél.

-         Tényleg? – kérdezte, majd rám nézet. Kicsit meglepődőt, nem kicsit.

-         Hiszel a szellemekben? – kérdezte Damon mosolyogva.

-         Csak hülyéskedik Elena ikertestvére, vagyok. Alejandra Norbury. – nyújtottam a kezem.

-         Alarick Saltzmann. Na miről is maradtam le? – kérdezte egy kissé feloldódva.

-         Nem fontos. Csak beszélgettünk. Haza mehetek? – néztem Selre.

-         Persze, de valaki vigyen el. Damon? – nézett rá mire az említett fölkelt.

-         Majd én elviszem, ha úgyse avattok be, akkor haza megyek, csak előtte beugrom Jennához. Elvihetlek. – mosolygott Rick.

-         Rendben. Jó éjt! Sziasztok! – köszöntem el a csapattól.

-         Sziasztok!- köszöntek vissza.

Kiértünk Rick kocsijához, de mielőtt beszállhattam volna ő, kinyitotta az ajtót előttem.

-         Köszönöm.

-         És… - kezdett faggatni. – mikor érkeztél?

-         Nemrég.

-         Nem vagy bőbeszédű. – állapította meg.

-         De, csak fáradt vagyok.

-         Hagyjalak aludni?

-         Nem. Nem akarok aludni. – motyogtam. – Nem szeretek autóban aludni. – tettem hozzá, de valahogy mégis elnyomott az álom.

Tudom, hogy rövid lett. Sajnálom, de azért pár komit szeretnék kapni. Cserébe pedig: + info: Alarick = Klaus