3. Fejezet: Úgyis megtalálom!

Damon

Elmentem Forbes serifhez hátha tud segíteni.

-         A seriff bent van? – kérdeztem.

-         Igen, e nem fogad látogatókat.

-         Mondja meg neki, hogy Damon Salvatore keresi.

-         Egy pillanat. – felvette a kagylót, majd elkezdet beszélni. – Bemehet.

-         Köszönöm. – mosolyogtam, majd benyitottam.

-         Damon mi járatban?

-         Segítenie kéne.

-         Miben? – kérdezte én meg felé nyújtottam a naplót. Miután elolvasta ő is olyan fejet vágott, mint én.

-         Nem tudja kideríteni, kihez került a kisbaba?

-         De megpróbálom. Beírom a keresőbe Alejandra a keresztneve és1993 – ban született. – motyogta. – Alejandra Norbury.

-         Kinyomtatná nekem, kérem.

-         Persze és, ha megtalálja, kérem, szóljon.

-         Persze, mindenképpen. – válaszoltam. – Viszontlátásra.

-         Viszlát, Damon.

Kimentem az ajtón és beültem a kocsimba. Alejandra Norbury. Atlanta. Teljesen úgy néz ki, mint Elena. Vajon milyen lesz? Kedves, jámbor vagy erős és vad? Hogy fog reagálni, ha meglát minket? De nem is ismer minket. Ez azt jelenti, hogy van esély, hogy nem is fogja kedvelni Stefant. Időközben haza is értem.

-         Na? – kérdezte Stefan az ajtóból.

-         Jól vagyok köszi.

-         Mit tudtál meg?

-         Alejandra a neve. – húztam az idegeit.

-         Damon!

-         Alejandra Norbury. Itt az aktája. – nyomtam a kezébe a lapokat, és azonnal elkezdte olvasni.

-         Atlanta. – olvasta hangosan.

-         Indulhatunk?

3 órát utaztam Stefan mellett. Miért kell állandóan az agyamra mennie. Nem fogom letámadni Alejandrat.

-         Itt vagyunk. – mutatott Stefan egy agy házra. Leparkoltam a ház előtt, majd elindultam, de Stefan elkapott. – Várj! Nem ronthatsz csakúgy rájuk.

-          Ugyan miért nem?

-         Mert a lányuk nem ismer. Mi van, ha szóba se állnak velünk?

-         Mondjuk azt, hogy Zach küldött. – motyogtam, mire Stefan bólintott és elengedet. Oda mentem a bejárati ajtóhoz és kopogtam.

-         Tessék? – nyitott ajtót egy nő, olyan bejáró ruhában.

-         Itthon van Mr. és Mrs. Norbury? – kérdeztem.

-         Igen. Jöjjenek be.

-         Miben segíthetek? – kérdezte egy férfihang a nappaliból. Bementünk és megláttuk, hogy egy nő és férfi ül bent.

-         A lányukat Alejandrat keressük. – válaszolt Stefan. A szobában lehűlt a levegő. A férfi és a nő megkövülten ültek.

-         Kik maguk?

-         Zach küldött, hogy nézzük meg Alejandrat.

-         Én nem ismerek ilyen nevű lányt. – tagadta. – Távozzanak! Most!

Kelletlenül, de ki mentünk. Tuti, hogy hazudnak. Beültünk a kocsiba és vártunk. Szerintem Stefan is és én is elaludhattunk, mert arra ébredtem, hogy valaki megkocogtatja az ablaküveget. Amikor kinéztem, láttam, hogy a nő az.

-         Alejandra nem ért oda Zach-hez? – kérdezte.

-         Hozzánk indult?

-         Igen, megadtam Zach cmét neki. Kérem, vigyázzanak rá és mondják meg neki, hogy szereem.

-         Rendben. – mosolygott Stefan. – Megmondjuk.

A nő bólintott és elment. Beindítottam az autót és elindultunk.

-         Mi lenne, ha meg állnánk Georgiaban? – kérdeztem Stef-et?

-         Miért?

-         Csak beköszönök valakinek.

-         Oké. – válaszolta, majd a beszélgetés innen véget ért. Betéve tudom Selenához az utat. Amikor feltűnt a ház lassítottam, majd pont előtte megálltam. Bentről nevetés hallatszott az egyik Selenáé a másik, a másik… Elenáé?

Köszönés nélkül rontottam be a házba, egész az emeletig. Benyitottam a vendégszobába. Stefan a nyomomban volt és ő is úgy elképedt, mint én.

-         Damon? Hát ti? – kérdezte Sel, de nekünk egy szó se jött ki a szánkon.

Véleményt várok! :)